Nagyjából tudták a dolgukat. Ráf – becenév volt – kiosztotta a teendőket és ráhagyta Jóghiára a pizza készítést, mert azt már tudta, a többivel meg maga birkózott meg. Húsok, főzés és sütés. A többivel a lány igyekezett elbánni. Nagyjából sikerült is, hiszen nem volt vészes a forgalom. Délután hat körül azonban, Ráf nem érezte jól magát. Hónapok óta görcsölt be a teste bármelyik pontja. Sok folyadékot ivott, mert azt a tanácsot kapta, hogy az segíthet. Volt már orvosnál is a tüneteivel, de nem kapott még hiteles diagnózist. Egy pizzát sütött a lány, Ráf mellette állt, kissé megszédült.
- Te is hallod ezt a hangot? – kérdezte bizonytalanul. Az arca és a világ előtte egyszerre szürkült el.
- Milyen hangot? – kérdezte a lány.
Ráf remegni kezdett és úgy hörgött, mint valami rémfilmben a halálból visszatérő holtak.
Jóghia egyetlen pillanatra azt hitte, Ráf csak viccel és a hangokat igyekszik megszemélyesíteni számára. Azután megdöbbent, mert a remegés erősödött és a férfi elszürkülve a hideg padlóra omlott.
Odabent a világ is elszürkült számára, akárcsak a bőre az arcán. Jóghia megijedt és felkiabált a kollégájának, aki pincérként szolgálta ki a vendégeket.
- Story, Ráf összeesett!
- Tessék?
- Ráf elájult! Azt hiszem rohama van.
Story egész napja arról szólt, hogy igyekezett nem érezni a fájdalmat, amelyet a kidörzsölődött combja okozott számára. Nagyjából délutánra sikerült is kissé felülkerekednie rajta, mert a combjára húzott cicanadrág a fekete utcai nadrágja alatt, kellemesen lefedte a sérült részt, és addig igazgatta, míg legkevésbé irritálta mozgás közben a combjának sebes területét. Ezzel együtt is enyhén sántikált. Lebotorkált a lépcsőn, ami a konyhába vezetett az üzlettérből. A bal oldali helységben Ráf a földön feküdt, Jóghia pedig csészealj nagyságú szemekkel pislogott a kollégájára.
Story bemászott a szekrények és a tálaló pult közötti szűk részbe, hogy jobban megnézhesse a szakácsot. Enyhén habzott a szája, zilálva vette a levegőt és a külvilág egyáltalán nem volt rá hatással. Félig leereszkedett pillái között elrévedt a tekintete.
- Kell egy fakanál… törülköző… hívni kell a mentőket.
Drás a pizzafutár odafent várta a hívásokat az erre a célra beszerzett telefon mellett ülve. A saját már a kezében volt, mire Story felért a konyhából.: - Hívjam a mentőket, vagy hívod te?
- Hívd, mert én visszamegyek. – közben Story kiemelt egy jéghideg ásványvizet a hűtőből és a pultból egy tiszta törülközőt. Még hallotta, ahogy döngve leszaladt a konyhába, ahogyan Drás valakivel beszél.
Bevizezte az anyagot és megtörölgette vele az ájult férfi arcát. Az nagyjából rendszeresen vette a levegőt, de falfehér volt az arca. Szuszogott. Jóghia közben azért kivette a sütőben éppen sütött pizzát, amit odafent várt egy pár, akik a vonatot akarták elérni. Az étteremnek mennie kell, vagy mi…
A mentő perceken belül kiért. Nehézkesen jutottak be a ház udvarán keresztül a pincébe. Közben végig a lépcső minőségére tettek szemrehányó megjegyzéseket, mintha az nem az épület elöregedett része lenne, hanem az étterem területe és cserére szorulna. Hosszú percekig tartott, mire Ráfba életet leheltek és felkísérték. A férfi a házból távozott, az udvaron keresztül. Még elég bizonytalanul sétált, de támogatták.
A pizza kiért az asztalra.
Jóghia és Story végigcsinálták a napot, mert közben egy ismerős beugrott, hogy befejezze a konyhai munkát. Előre megfőzött holnapra, aznap pedig már csak pizzát adtak ki a konyháról. Többnyire egyébként is az fogyott a legjobban. Drás tíz körül távozott, munkáját befejezve. Jóghia és a konyhai besegítő fél tizenegy körül hagyták magára Story-t egy ismerősével, aki érte jött, hogy hazavigye.
- Még van egy kis utunk, ha itt végeztünk.
- Mi történt? – kérdezte Cic, az ismerős, miközben barackot pucolt, amit majd felhasználnak a holnapi gyümölcsleveshez. Cic ezzel vette ki a részét a családi vállalkozásból. Volt fél órája gyümölcsöt pucolni.
Story elmesélte neki mindazt, amit már korábban te is olvastál!
- Be kell vinnünk a holmiját szegénynek a kórházba, ahová bevitték. – Story egész este rosszul érezte magát, mióta a szakácsot látta földön feküdni. Saját maga jutott eszébe és a saját nyavalyái. Meg az, hogy milyen védtelen az ember egy konyha kövén feküdve, szájában egy fakanál nyelével.
Story betett a szatyorba még egy hideg ásványvizet – ugyanazt a márkát, amivel korábban lemosta Ráf arcát és homlokát – egy rostos levet, egy csomag vécépapírt, mert azt minden kórházi csomagba bele szoktak tenni egyet és végül néhány barackot abból, amit éppen Cic pucolt és kockázott fel előre a hétre.
Végül, mikor végeztek, igyekeztek rendet hagyni maguk után, bár Story tökéletesen kimerült a hosszú hétvége három napja alatt. Lett volna még mit csinálnia, de inkább legyintett egyet és ment a kórházba. Még pár ezer forintot is magával vitt, hogy legyen majd a szakácsnál készpénz, mivel eléggé üresen vitték el magukkal a mentősök. Egyébként is ledolgozta a fél napját, így járt neki a fizetés.
Húsz perccel később Cic és Story megálltak a kórház előtt. Vihar készülődött. A távolban már villámok cikáztak és a szél megvadult, akár egy vadló és szemetet szórt szerte a sötétségbe. A levegő ettől függetlenül friss és aromás volt. Story egyedül ment be a kórházba, hogy megkeresse a délután behozott Ráfot. Cic jelezte, hogy addig valahol leparkol és megvárja.
Az épületben most néma csend honolt. Korábban, mikor hasonló időben Story erre járt, nagyjából két éve, nagy volt a zsivaj. Akkor diagnosztizálták nála a rákot. Annak egy viszonylag gyógyítható formáját. Egy nő sétált ki a portáról, elindulva valami ismeretlen cél felé, de látszott rajta, hogy „otthon van”. Story őt szólította meg, mert már homályosak voltak az emlékei róla, hogy merre is járt, amikor korábban itt volt.
- Elnézést, a sürgősségit keresem. Behoztak egy ismerőst a délután.
A nő sokkal kedvesebb volt, mint az, aki két évvel korábban először beszélt vele egy nővérpult túloldaláról, miközben az adatait vette fel. Mosolyogva mutatta az irány: - Arra tessék menni, követve a piros vonalat.
Igen, a piros vonal, jutott Story eszébe. Felment hát a lépcsőn, alig merve felnézni a piros vonalról, mintha attól félne, ha felemeli a tekintetét, elveszíti az irányt. Egy perccel később besétált egy aulába, ahol két éve már járt. Most nem volt tele hangos emberekkel, tolószékekkel, orvosi ágyakkal, amelyeket mozgatni lehet. Sehol egy biztonsági vagy nővér, esetleg beteg.
Egyetlen ember ült a fal melletti székeken és bágyadtan majszolt egy szendvicset. Közben felnézett és meglátta a közeledő Story-t. Ráf volt az. Őszintén meglepődött.
Story szintén.
- Csak így egyedül? – kérdezte mosolyogva.
Ráf fáradtan mosolygott, letette a szendvicset és felállt, hogy kezet nyújtson.
- Igen, most várom a CT eredményét.
- Behoztam a holmidat, ami bent maradt nálunk. – Story lepakolta a férfi válltáskáját és a cipőjét tartalmazó szatyrot az egyik székre. Amit hozott neki a zacskóba, azt megmutatta. – Nem nagy dolog, de hoztam vizet, üdítőt, vécé papírt és pár szem barackot. Ja, meg a pénzed is. A többit még elszámolod később a főnökkel, hirtelen pár ezret hoztam csak.
Ráf kissé megereszkedett. A szeme elhomályosodott, és a hangja is megremegett.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy behoztátok és bejöttél.
- Ez semmiség. Jobban vagy, mit tudsz már?
- Igazából semmi biztos. Vettek vért, most várom a koponyaröntgen eredményét.
Beszélgettek még pár percet, mielőtt Storynak indulnia kellett.
- A számod megvan, de te is hívd a főnököt, amit megtudsz valamit. Jelentkezz mindenképpen. Vigyázz magadra ember!
- Még egyszer köszönöm, hogy bejöttél.
Kezet fogtak és Story kiment Cichez. Nehezen vette a levegőt. Ráf családja még nem tudott bejönni hozzá, pedig állítólag van asszony és gyerek is. A telefonját pedig otthon hagyta, ezért nem tudtak rajta senkit értesíteni. Story emlékezett, hogy amikor ő volt itt korábban, nála volt telefon és ketten is eljöttek érte, hogy életének egy nehéz szakaszának első útján elkísérjék. Az egyik öccse és egy barátja jöttek érte, amikor megtudta, hogy leukémiás.
Nem tudta elképzelni, hogy vajon mit fognak Ráf fejében vagy szervezetében találni, de félt, hogy ő sem fog jó hírt kapni. Sajnálta, hogy egyedül ült ott a váróban, láthatóan egy száraz szendvicset majszolgatva és várva, hogy valami jó hírt kapjon.
Story elgondolkodott rajta, hogy talán nincs is asszony, sem gyerek, aki várja őt otthon.
Talán Ráf tök egyedül él a világban és senki nincs, akinek hiányozna.
Story azon töprengett, hogy bár neki is van betegsége, és bár nem kielégítő az élete, azért volt, amikor nem egyedül kellett egy váróban ülnie és szembenéznie a szarral.
Cic kissé feljebb állt meg. Story az érkező viharban sétált a parkolóból ki az utcára. Pár perc múlva már beült a kocsiba.
- Akkor most? – kérdezte Cic.
- Tecsó. Ahogy megbeszéltük. Kell pár apróság a melóba holnap reggelre. Mert az üzletnek mennie kell.
- Oké. Akkor kösd be magad!
Story megtette. A vásárlás egyébként is megtisztította az agyát. Nem akart a váróteremre gondolni.
Az eső pedig kopogni kezdett a kocsi tetején.
(A történetben szereplő események nagy része megtörtént és nagyjából így. Az esetleges változtatásokat a befogadás megkönnyítésének érdekében és a személyek védelmében eszközöltük.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése