2016. március 26., szombat

Blog: Amikor a napod szarul indul

...vagy szarral.

Feri bácsi - vagy bárhogy hívták - sietve lépegetett be az étterembe. Voltak problémái. A székrekedés ellentéte. Elhaladt a pult előtt, köszönve a személyzetnek és haladt tovább a mellékhelyiség felé. Nem volt szerencsés napja. Bármit is kívánt eljuttatni a fajanszba, az valahogy már sokkal korábban kiszabadult belőle. Ahogy letolta a nadrágot, a kula nagy része menekülőre fogta és lepottyant a vécé előterében. A további adagot eljuttatta a végső helyére, ott még kissé megkenve a porcelán szélét, hiszen, ha már lúd, legyen kövér. Rendbe szedte magát, és kiment egy sörért. Arra azonban vigyázott, hogy kifele jövet ne lépjen bele a fekáliába.
A pultnál fogadta a pincérlány. Sört kért, kapott. Éppen az árát szurkolta le a pultra, amikor egy kisebb lány is előkerült, aki szintén az étteremben dolgozott. A kicsi elhúzta az orrát: - De furcsa szarszag van.
Feri bácsi - vagy bárhogy hívják - leejtette az utolsó érméket a pultra és anélkül, hogy belekortyolt volna a hideg pohár sörbe, menekülőre fogta.
A két lány pedig összenézett. A nagyobbik elsietett a vécé irányába. Belépett a mellékhelyiséget eltakaró függöny mögé és sikeresen belelépett a korábban oda pottyantott szarba. Hogy ne legyen boldog, tudni kell, hogy a cipő talpán már kezdett tönkremenni az anyag, így mondhatjuk, hogy a talp lyukas volt. A fekália margarinként terült szét a cipőtalpon. Kevés jutott a hasadékokba is. A nagyobbik lány megcsúszott és amikor kiszakadt belőle a "kurvaanyád", maga sem tudta, a csúszásnak vagy a lelépő Feribácsinak címezte. Talán úgy egyben.
Csak annyira blokkoltak le, hogy az öreg Feri bácsi el tudjon inalni.

Szerencsére a menün épp nem sokan voltak. Persze az sem jó.
Mire végre kitakarították a vécét, érkezett a boros fiú. A boros fiú jelen esetben azért jött, hogy a pultban pihenő, használaton kívüli hűtőrendszert kicserélje egy sokkal kisebb és olcsóbb, szódagépre. Úgy egyeztünk meg, hogy amíg tőlük jön a dobozos bor, addig biztosítják a fröccshöz a szódát. Neki is veselkedett.
Mire kivagdosta a beszerelt csöveket és lebontotta a falra erősített egyéb készségeket, rendesen pocsolyát gyártott a pultban. Miközben kivonszolta a kocsijához az egész leszerelt szart, sikeresen húzta maga után a vizes bor keverékét és eláztatta a bejáratnál a szőnyeget is. Az egész alsó szint ázott a trutyiban.
Kezdetnek a nagyját összeszedték, a többivel vártak, hogy ha megszáradt, lehessen söpörni is.

Laura a nagyobbik lány, megkért, hogy aznap, ha lehetséges, érkezzek tíz perccel korábban. Véletlenül harminc perccel előbb érkeztem, amit Laura azonnal lefordított arra, hogy nyilván, akkor nem tíz perccel, hanem mindjárt fél órával előbb akarom leváltani. Érdekes gondolkodása van...
Azért rábólintottam a cserére és gyorsabban távozott, mint Feri bácsi, szarás után. Kettesben maradtam Nikivel, a kisebb lánnyal.

Felszáradt a boros trutyi, így elkezdtem söprögetni. Ezért kell előbb bemenni fél órával! Tanuljatok ebből. Mit tanultunk ma, gyerekek? - Hogy mindig késsünk! - Pontosan!

Miután felsöpörtem közel három év szennyét, amelyet előhozott a boros készség leszerelése, Niki jelezte, hogy óvatosan mossak fel, mert a mop már kiszolgálta magát és eltüntette Feri bácsi szarát. A vérnyomásom megduplázódott az idegtől. Arra gondoltam, hogy Nikit és Laurát összekötöm és egy hatalmas, lávától fortyogó üstbe eresztem, hogy addig égjenek a tisztító tűzben, amíg rá nem döbbennek, hogy a szaros mopot ki kell baszni. Lehetőleg gyorsabban, mint ahogy Feri bácsi... de már tudjátok.
Azt hiszem, gyilkos indulattal fordulhattam Niki felé, mert riadtan hátra lépett egyet. Majd még kettőt.
- Akkor mi a faszért nem basztátok ki? - legkedvesebb útszéli kocsis stílusomban. - Máskor, ha egy hányást lehúztok az asztalról, azonnal kidobjátok a rongyot, most meg a szaros felmosót nem cserélitek le???
Elvileg a nőknek van logikája, de számomra az teljességgel megfoghatatlan. Pont, mint a farkam huszadik centije. Az pl. nincs is.


Niki elviharzott egy felmosó rongyért én pedig vettem pár mély lélegzetet. - Nyugi. Ne öld meg... azonnal. Még együtt kell zárnotok.
Megjelent a moppal, ami be volt csomagolva. Tehát volt még. Már kezdte kibontani, amikor erélyesen rászóltam: - Ne bontsd ki!
- Miért?
Igyekeztem olyan nyugodtan és érthetően fogalmazni, hogy még egy nagyra nőtt, harminc éves gyermek is megértse.: - Azért, mert a dzsuvás felmosófejet a frissről óvatosan leszedett neylonnal fogom lecsavarni és egyben kibaszni a kukába. - értette.
Megvolt a csere, a szarost kibasztam a kukába. Először féltem, hogy szarszagú lesz, ám ezt megúsztuk. Ennek ellenére összecsavartam az egész zsák száját és kivittem a picsába a szemetet. Felkészültem a felmosásra.
Felmosás közben vettem észre, hogy valami hibádzik a pénztárgéppel. Oldalt világít a sárga lámpa, a zöld és a kijelző nem. Mi a tököm már megint?
A sörhűtő sem égett.
A pénztárgép alatti alkoholos hűtő sem.
A fél pult kiment. Gondolom, a borkészség kiszerelése közben megsérült valami, ami nincs szem előtt és villamos energia hajtja. Hárman jöttek fizetni. Egyszerre. Mindenki, aki bent ült. Mivel tudták - tudniuk kellett - hogy nincs lehetőségem beütni a számlát. Csak erre vártak. Csak azt nem tudom, hogy beszéltek össze, hiszen nem is egy helyen ültek. Úgy éreztem, hogyha lett volna egy kard az oldalamon, egészen biztos leszúrok valakit. Nem azért, mert ideges vagyok. Azért, hogy ne legyek az.
- Egy pillanat. Niki, hozz egy olyan számlát, amit ki kell tölteni.
- A boros nem adott számlát.
30%-kal gyorsabban száguldott az ereimben a vér. Szinte éreztem, hogy a fülemen távozik a felesleg.
- Nem a boros számláját kértem, hanem amit olyankor adunk, ha nincs pénztárgép!
- Ja, az egyszerűsített számlatömböt. Akkor azt mondd.
Mondtam én volna, de nem azt. Inkább nem szóltam, csak visszanyeltem egy deci gyomorsavat. Ha kiköpöm, tuti leég a hely.

Megszabadultunk a vendégektől és telefonálni kezdtünk, mert éreztük, baj van. Közben felszóltunk a szakácsnak, hogy nézze meg a kapcsolótáblát. Biztos, ami biztos, Nikit is felküldtem, hogy együtt nézzék meg. Nem fogod kitalálni... Együtt sem vették észre, hol baszta le a biztosítékot a tábla. Pár perccel később kapcsoltam vissza, amikor a szakács legalább addig eljutott, hogy észrevette, hogy van egy panel, amit eddig figyelmen kívül hagyott. Persze, pont, mire felértem.
Felkapcsoltam.
Lent a Colás hűtő, ami a boros cuccos előtt pihent eddig, nem volt a helyén. Mikor finoman visszatoltam, sercent egy nagyot valami alatta, szikrázott is, ugyanott, és levágta a biztosítékot ott, ahol az előbb fent voltam.
Már Nikin is éreztem, hogy nem felhőtlenül boldog. Valamit mondott a tökéről, ami tele van, de ezt költői és asszonyi túlzásnak éreztem, lévén, neki töke nincs.

Nem volt egyszerű jelezni a főnökasszonynak is, hogy nekünk ide bizony elektron-man szükséges. Olyan, aki többet ért az elektromos rendszerhez, mint mi, akik fel tudjuk azt kapcsolni, amit lebaszott az áram. Telefonon Niki beszélt vele. Valamit mondott neki, hogy nézze meg, mi szikrázik pontosan. Niki tanácstalanul nézett rám, majd hirtelen robbant, mint pár órával korábban Feri bácsi bendője.
- Én ugyan nem nézegetem, mi szikrázik. Azért nem fizetnek, hogy megbaszassam magam az árammal. - Ebben igaza volt és akkor még nem is tudta, hogy ami a hűtő alatt szikrázott, az valószínűleg hozzáért a hűtőhöz. A hűtő borítása fémből van. Össze tudod rakni?
Nikinek nem szóltam, de finoman kilökdöstem a pultból, hogy lehetőleg ne támaszkodjon neki. Nem hiszem, hogy egy 220 voltos elektro-sokk felvillanyozná.

Engem sem.
Jött pár asztal. Köztük a következő érdekes páros. Kisfiú és apuka. Apuka torka nem közvetít hangot rendesen. A gyerek viszont állandóan elfutkározott a helységben. Apuka ilyenkor hangosan sziszegett. Nem mondanám, hogy idegesítő volt. Inkább azt, hogy ha van egy nyílpuskám, akkor...

Miközben Niki konyhán volt, ételért én meg kivittem valami italt a sarok asztalnak, a kiscsávó még a pultba is bepofátlankodott. Megyek vissza, látom, jön kifelé, velem szemben. A korábban 10%-ra visszaesett vérnyomásom megint feltornázta magát az épület tetejéig.
Azért még rá tudtam szólni: - Ezt még egyszer nem szeretném meglátni. a pultban nincs keresnivalód. - arra vigyáztam, hogy apu azért ne hallja, hogy ráförmedtem a kölyökre, mert a fizimiskája alapján neki viszont volt nyílpuskája. Szerintem kint a csomagtartóban.

Mikor kb. egy óra múlva végre távoztak - száz sziszegéssel és hangos csettegéssel később - apu még odaszólt korlátozott hangterjedelmével Nikinek, hogy nálunk ette életében a legrosszabb rántott gombát.
Akkor elgondolkodtam, hogy biztos mérges galócát kaphatott, mert a rántott gomba gyakorlatilag egy elbaszhatatlan étel. A receptje is ennyi: panírozott gomba, kisütöd, míg aranysárga lesz a panír. Kész. A konyhán a szakács dolgozott, így el nem tudom képzelni, hogy sikerült a tányérra tenni a világ legrosszabb rántott gombáját. Sokkal inkább arra merek gondolni, hogy nem kívánt borravalót adni, arra meg jó, ha belekötünk valamibe. De miért a gombába??? Rántott gomba. Még nyersen, panír nélkül sem tudod elrontani a rántott gombát, olyan egyszerű, profán étel.
Jó, lenyeltük a békát és a harmincöt forintot. Jó üzlet volt, ha belegondolok, mert cserébe nem csak az asztalukat kellett letörölnünk, hanem fel is söpörtünk alatta, mert az, amit nem ettek meg és nem hagytak a tányéron, azt az asztal alatt gyűjtötték össze.
Jöjjenek máskor is.

Megérkezett a villanyszerelő.
És még azt hittem, hogy el van átkozva a napunk.
Azért amíg bemászott a dzsuvába és kábel rengetegbe, én is, Niki is kimentünk a pult széléig. Biztonsági okokból.
Hamar végeztek, kb. fél óra alatt. Végre történt valami jó is.

Az órák lassan peregtek. Végre éjfél. Takarítás után, zártunk. A vacsorás tányéromat még bevittem a kenyeres polc alá. Betettem a sarokba, miközben a kabátomért siettem. A tányér felejthetetlenné akarta tenni számomra a napot. Valahogy az ott tartott egyéb tányérok, amik már nem jutottak fel a konyhára, lejtőt képeztek. Miközben én a kabátot vettem magamhoz és a táskámat, hallottam, ahogyan a tányér lassan és lágyan csúszni kezd. Nem is hagyta abba a mozgást, míg a fél méteres távot a sarokból a mélységig meg nem tette. Két másik tányér és pár evőeszköz elég volt ahhoz, hogy ne maradjon ott, ahová tettem. Ha esküvőn ennyi felé töröm a poharat, ezer évig élek együtt kedvesemmel. A tányér sikeresen beterítette a lépcső előtti térség két négyzetméterét. Ránézésre három tányérnyi apró szilánkot láttam. A kabátomat felakasztottam egy fogasra, de a táskámat már csak simán földhöz basztam.
Ha nem sietünk, a tányér nem esik le. De a tárgyak nem azért léteznek, hogy neked jó legyen. A tárgyak titokban összeesküdtek, hogy elbasszák a napodat.
Azért nagyjából felsöpörtem.
Nikivel ellentétben nekem már tele volt a tököm, mire a napnak vége lett.

Pedig a szarról még le is csúsztam.


2016. március 20., vasárnap

Nagymama szörpje


Nem fogok sokat értekezni erről a folyadékról, csupán annyi tapasztalatomat írom le, hogy vettem egy ilyet és egy másik márkájú, de hasonlóan szőlő ízű szörpöt, kb. 3 hete. A másik, az üvegben tárolt márka még fogyasztható, de a Nagymama szörpje, amely műanyag flakonban kerül forgalmazásra, bezavarosodott és felbontás után erősen beforrt borhoz hasonlatos szagot árasztott, így egyenesen ment a lefolyóba.
Ezt a terméket, ahogyan egy másik blog szörptesztjénél is lehet látni, összesen egy ponttal tudták leiskolázni.
Részemről is max. ennyit ér. Ha ezt látod a polcon, ne emeld le!

De, hogy ne legyek olyan szigorú, teljesen mellékesen és véletlenül belebotlottam a szörp megfelelő felhasználási területébe, igaz, nem a szőlős változatnál, hanem a málnásnál:


2016. március 18., péntek

Blog: Hírgyártás

- Jó napot kívánok kedves Juhász Péter!
- Jó napot. Miben segíthetek?
- Nézze, ugorjuk át a felesleges köröket... a tisztelet szót eleve kihagytam, mit szól hozzá... és ugorjunk bele, de el kell előtte mondanom, hogy beszélgetésünket rögzítjük kamerával, mobiltelefonnal és közben az élettársát is felvesszük videóra, mert egy kollégám épp, teljesen véletlenül, az önök háza előtt... kutatja át a szemetesüket.
- Amit ma ki sem raktam, mivel holnap viszik el. Kik maguk és miért keresnek???
- Nos, a TV2 munkatársai vagyunk és egyenesen Orbán Viktor vezérőrnagykirályunk küldött minket azzal a feladattal, hogy interjú készítése közben igyekezzünk önt lejáratni.


Eredetileg itt egy videó volt, de törölték a youtube-ról!

- Értem. Kell reagálnom, vagy elég ha hümmögök?
- Nem, kérem, csak feltesszük a provokatív és ostoba kérdéseinket és talán az lenne a legjobb, a nézőnk érdekeit tekintve, ha minimálisra csökkentené a reakcióit, mind szóban, mint metakommunikációban.
- Mire gondol hölgyem?
- Például ne basszon pofán, ha olyasmit kérdezek. És csak olyasmit fogok kérdezni.
- Hát vágjunk bele... gondolom, majd a hasznos anyagnak is ez lesz a sorsa.
- Kérem?
- Hogy belevágnak.
- Ja, értem, értem. Igen, terveink szerint utólag nagyon össze fogjuk vágni az anyagot, hiszen igyekszünk befolyás mentesen bárkit lejáratni, aki szeretett királyvezértábornokunkat bármilyen formában támadja.
- Akkor kérdezzen.
- Péter, igaz, hogy ön lop?
- Kedves nem tudom, minek nevezzem, ez rágalom és ön hazudik.
- Miért?
- Mert faszságot kérdez?
- Én önt kérdeztem.
- És csinálja a hülyét...
- Ne személyeskedjen, nem csinálom a hülyét.
- Az még rosszabb.
- Az igaz, hogy ön nem keres annyit, amennyibe kerül az albérlete, mert az sok?
- Az igaz, hogy nem kevés.
- Akkor ön hazudik, hogy ott lakik, hiszen nincs rá pénze! Most megfogtuk!
- Kedves, azt végig gondolta, hogy a befolyt pénzeim mellett van egy barátnőm is, aki szintén kereső és együtt álljuk ennek a lakásnak a költségeit?
- Nem, mert az megzavarná amit állítok.
- Értem.
- Igaz, hogy ön drogos?
- Igaz, hogy ön kurva?
- Ne sértegessen!
- Ne sértegessen!
- Most akkor ki a mi a?
- Hölgyem, tud olyasmit kérdezni, aminek van valami értelme???
- Most jeleztek a kollégáim, hogy nincs rá szükség. Van egy vágóprogramunk és lesz belőle hasznos anyag. Felvettük a barátnőjét, ahogy teát iszik és nekünk ez éppen elég.
- Tisztázzuk! Ő a feleségem és nem teát ivott, hanem kávét...
- A felesége? Érdekes... érdekes... kávét ivott... érdekes... érdekes...
- Maga most mit csinál?
- Bedöglött a fülesem és nem jön át az új kérdés... húzom az időt.
- Ki az aki a kérdéseket felteszi?
- Nincs felhatalmazásom, hogy eláruljam, hogy felségesszeretettatyuskánk van a vonalban.
- Ebben az esetben köszönöm az interjút!
- Én is... azt hiszem... Péter, még valamit a végére... ha szabad...
- Igen?
- Azt a csinos kis cipőt, amit a felesége lábán láttam, azt honnan vették, mert nagyon tetszik.
- Dior.
- Aha. Elárulná a nézőknek, hogy ennyi kiadás mellett, honnan volt egy eredeti 2002 Satanic Dior Revolution modellre a feleségének pénze???
- Viszontlátásra!

Végül minden a helyére kerül.

2016. március 14., hétfő

Blog: Első tapasztalat a videó-chaten.

Gondoltam, ha már van okos telefonom és megfelelő programok, chat-eljünk egyet. A technika lehetővé teszi és a bennem kíváncsiskodó voyeur (Az automatikus javítás felkínálta szó: egyeurós) is kielégítheti magát. Nos, tudtam, hogy a telefonom kamerája torz képet továbbit arcomról, mert látom magamat is a program alsó sarkában és a torzított perspektívának köszönhetően akkora az orrom, akár egy kisebb dinnye.
A legtöbb chat-es nem is bírta megállni röhögés nélkül, ami azért jelzi, hogy bár technika már van, kellő érettség sajnos még nem akad. Azért én is megmosolyogtam a röhögő tiniket, de hamar kiderült, hogy ezt a fajta szórakozást főleg a kis vagy fiatal korúak preferálják. Ez nagyjából oké is lenne, de tényleg érdekes tapasztalat lett volna egy harmincas nővel összefutni a röpke negyed óra alatt, ám nem sikerült.

Pasik még csak-csak akadnak, meg lányok, akár többen is, meg néhány igazi tróger, aki letakarja a kamerát, viszont közben erősen pedofil gyanús kérdéseket tesz fel. Aztán, hogy az illető egy unatkozó egyetemista, rendőr vagy szülő, vagy akár egy érdeklődő tini lány, nem derült ki, mert a harmadik kérdése után - "Szereted a kislányokat?" - ugorjunk felkiáltással tovább léptem a beszélgetésből.

Azután sikerült egy kb. 12 éves forma édesen mosolygó kis pofába belebotlanom, akiről nem tudtam eldönteni, hogy fiú e vagy lány és ebben a hangja sem segített, amikor megkérdezte, hogy szeretem e a faszt?
Nem is értettem elsőre, mert zörgött az egész szar, ezért rákérdeztem: - Tessék?
- Szereted a faszt?
- Hát, elég bátor vagy, hogy így anoniman kérdezgetsz ilyesmit idegenektől. - és ezzel tovább is léptem.

Sajnos, van technikánk és nincs megfelelő kultúránk hozzá, hogy használjuk. Még egy gomb is volt az alkalmazásban, amit megnyomva jelenti lehet a kellemetlen felhasználót, de olyan gyorsan pörögnek az események, hogy nem sikerült használnom.

Egy biztos: Azzal, hogy okos-telefon dugnak a szülők a gyerekek kezébe, erősen megnövelik annak lehetőségét, hogy a gyerek ilyen oldalakra tévedjen és ott nem megfelelően viselkedjen. Nem azt mondom, hogy korlátozzuk a gyerekeket és ne tudjanak huncutkodni, hiszen attól is fejlődnek, hogy néha nem viselkednek felelősen, viszont azt sem tartom normálisnak, hogy holmi kis szarjankók felnőttekkel szemtelenkedjenek a világhálón, bízva abban, hogy az illető keze nem ér el elég messzire.

Részemről azt fogom tenni, hogy ha legközelebb ilyesmit tapasztalok, képernyő mentéssel lefotózom a kis szarost és utána a facebook-on megmutatom az arcát, hogy nini, kinek is van telefonja és hozzá nagy szája.
Talán majd anyu észre veszi és belever egyet a szájacskába, mert én nem tehetem meg.

Egyem a kis szívét...

2016. március 13., vasárnap

Blog: Közhasznú lomtalanítás




Amikor kiléptem az étteremből, ahol dolgozom,
ez a nem kis halom fogadott. Aznap este a forgalmunk nem volt túl erős,
bár, nem gondolom, hogy a felhalmozott szeméthegy miatt
kerültek el minket a külföldi vendégek.
Más világ volt még tavalyig a lomtalanítás, mert idén bevezették, hogy a felhordott lomhegyeket megdézsmáló embereket meg lehet büntetni. Oké, értem én, hogy így talán kordában lehet tartani némi fekete bevételt, hiszen a lomhegyek állandó velejárói az alkalmi-kisebbségi-ószeresek, akik a fellelhető javakat a lehordás pillanatában einstandolták - akár pár másodperces tulajdonosváltás után is képesek voltak ezreket keresni a kitett tárgyakon - ugyanakkor pedig a lehordott szemetet a guberálás hatékonyságának következtében képesek voltak kétszer nagyobb területen szétteríteni, mint az indokolt és kijelölt volt.
Az már meg sem fordul a fejemben, hogy a magyar állam ezen rendelkezésével még azt a keveset is ki akarja venni a romák zsebéből, amit eddig ha nem is lopással, de legalább valami újrahasznosító munkával szereztek meg. Idén már láttunk rendőrautót, amelyik a halom mellett parkoló kisteher mellé gurult és hosszas tárgyalás után csekkeket osztott azoknak a főállású szemétátvilágítóknak, akik vagy nem voltak naprakészek az idei idevágó törvényekből (Ezt nem hiszem azonban, hiszen azzal is tisztában vannak, mikor és hol lesz a kirakodás, így ismerve őket arra is felkészültek, hogy mit tehetnek meg az utcán és mit nem.), vagy nem gondolták, hogy a törvény keze pont rájuk sújt le.

Tehát hatalmas pozitívum, hogy az úgynevezett, eddig a romák által gyakorolt előjogokat lenullázták, aminek örülünk. Így nem kell ökölharcot vívnunk azokért a használható holmikért, amit esetleg elkunyeráltunk volna a szomszédunktól, ha jóban lennénk vele. Elvileg, mostantól, ha a házunk mellé elkezdjük a szemétre való kihordását, nem kell csalódott anyázást hallgatnunk, amikor már majdnem a földre tettük a koloniál bútort, de anyu ránk ordított az ablakból, hogy: - Hozd vissza te szerencsétlen! Nem arra mondtam, hogy dobd ki! - mert korábban félő volt, hogy a retkes talpúak úgy gondolják, ami már a szemét-zónában van, arra kezüket rátehetik.



Üres szekrények, kacattal teli fiókok, hatalmas, fekete zsákok.

Budapest Város Önkormányzati oldalára 2013 szeptemberében felkerült egy rövid kis írás arról, hogy a lomizás a törvény szerint lopásnak minősül és komoly büntetéseket lehet kiróni érte.

Bemásolom az adott írást:


"A törvény szerint lopásnak számít a lomizás

A hulladéktörvény egyértelműsítette, hogy a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek. Aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el – tudatta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.
Kiemelték: ha a jogtalan eltulajdonítás miatt az FKF Zrt-t ért kár meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást üzletszerűen – vagyis rendszeres haszonszerzésre törekedve – követik el, az elkövető akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kisebb értékre (50 és 500 ezer forint között) elkövetett lopás vétségnek számít, 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek.
Emlékeztettek rá: a kitett lomok tulajdonviszonya a törvényi szabályozás előtt rendezetlen volt, ezért csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a „lomisok” ellen, akik lomtalanításkor szinte kiköltöztek a közterületekre.
A szabálysértési törvény alapján a tulajdon elleni szabálysértés akár elzárással is büntethető. Főszabály szerint az elzárás legalább 1, legfeljebb 60 napig tarthat. A kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege 5 ezer forint, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint.
A közterület-felügyelők tettenérés esetén – ha bűncselekmény gyanúja áll fenn – a szabályszegőt feltartóztathatják, vagy a rendőrségre előállíthatják. A rendőrség saját hatáskörben is intézkedik: helyszíni bírságot szab ki, nagyobb értékre elkövetett lopás esetén pedig büntetőeljárást indíthat.
A közterület-felügyelők fellépnek azok ellen is, akik a lomtalanítás lebonyolítására vonatkozó szabályokat nem tartják be, nem a megengedett időben teszik ki a lomhulladékot a közterületre vagy tiltott hulladékot raknak ki. Ilyen esetekben a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak, – környezetvédelmi hatóságként – a fővárosi főjegyzőnek, valamint – jogellenesen elhagyott hulladékok esetében – a kerületi jegyzőnek van eljárási kötelezettsége. Köztisztasági szabálysértés esetén tettenéréskor 5-50 ezer forint között helyszíni bírsággal vagy akár 150 ezer forint pénzbírsággal is büntethető a szabálysértő.
Főpolgármesteri Hivatal
Kommunikációs Igazgatóság"



Valamikori vicces macska formájú ajándéktárgy,
Magnókazetták, amik kifutottak a divatból,
mind használati tárgyként, mind zenei stílusban,
egy távirányító ki tudja mihez,
és egy mikró-kazetta egy üzenetrögzítőből.
Ki tudja, vajon kinek a hangja lehetett rajta?
Mondanom sem kell, hogy amikor a rendelet kijött - vagy törvény - vagy aminek hívod, akkor rengeteg ember csuklott álmában, akinek közvetett köze lehetett ahhoz, hogy egy társadalmi réteg mostantól ne költözzön ki egy napra a saját portájáról idegen utcákba, terekre, hogy ott várják, mit ad az ég.
Magam sem rajongtam érte, hogy számomra idegen emberek utcai ünnepélyként kezelik, hogy a városlakók megszabadulnak a sok szartól és néha még a személyes terünkbe is bepofátlankodtak, egészen az ajtónkig, hátha jut valami, amit haszonnal lehet eladni.
Persze, amikor egynek szóltam, hogy van egy nagy doboz padlóburkoló, csomagolva, hozza ki a lifttől, akkor az övé, húzta a száját a retkes, mert cipelni azt nem volt kedve. Mire nagy nehezen kivonszoltam azt a szart - egy szomszéd kért meg rá, aki még nálam is kevésbé volt jó erőben - persze a korábbi lusta már jött volna nézni a koncot és nyúlt is felé, mire rászóltam, hogy mondtam, hogy hozd ki, és fejem fölé emeltem a cuccot és egyetlen dobással porrá zúztam a betonon. - Most már a tiéd! - de nem kellett neki...

Szóval, ha minden igaz, idén kiosztanak annyi csekket, hogy jövőre nem lesz vámszedője a múlt megunt emlékeinek és talán ismét kimehet a fehér kisember és nyugdíjas, kutatni a halmok között, bár, ha megfelelően betartatják a törvényt, innentől már a jól öltözött, hobbi turkálók sem nyúlkálhatnak a dzsuvába.

Mi utoljára még körbenéztünk Milóval, hogy milyen is a szemét felhozatal a XIII. kerület Váci úti szélén, nem mintha abból kívántunk volna meggazdagodni, amit összeszedünk, de még így is láttam pár dolgot, amit haza ugyan nem vittem - enélkül is sok kacat van a lakásban - de legalább pár fotó erejéig figyelemmel voltam irántuk.

Pár éve már végig gyalogoltam Milóval a környező utcákat, hátha látunk valamit, amire pont szükségünk van - szerencsére én nem ebből élek meg és nem is találkoztunk rendőr bácsikkal, így nem lett bünti a dologból - de már akkor sem akaródzott nekem hazavinni azt a pár holmit, ami esetleg megtetszett. Fájó szívvel hagytam a sorsára pl. egy több száz darabos videókazetta gyűjteményt, hiszen mostanra a videó már egy letűnt kor mostoha gyermeke és a kocsiban nem is lett volna helye a rengeteg műanyag doboznak, amelyen a filmek mellett akár fontos családi dokumentumok is lehettek.

Egy sértetlen szemüveg. Mit láthatott már korábban?

Milán szakszerűen tolta félre lábával a kupacokat és néha elröhögte magát, hogy milyen cikis is hajnalban szemétben turkálni, várva a csodára. Találtunk bélyeggyűjteményt... olyan állapotban, hogy ránézni is fájt. Begombásodott az egész, átható, a gombára jellemző illattal, foltokkal. Még kesztyűben sem szívesen nyúltam hozzá. Eleve orvosi utasítás, hogy ne szívjak port, semmilyen formában, ezért én nem vetemedtem arra, hogy mély-analízist végezzek azon a sok szaron, ami végül az úttesten talált végső nyugalomra.

Ha akarom, egy majdnem keretbe foglalt szemétdarab, de ha akarom, avantgárd műalkotás. 
Lassan haladtunk, utcáról utcára. Én le-lemaradtam, figyeltem az embereket és rá kellett jönnöm, hogy bár nappal a rendőrség az üzletünk előtt kiosztott pár büntetést, az emberek kutató kedve hajnalra sem csappant meg, csak most már nem romákat láttam a romok között, hanem átlagos embereket és hajléktalanokat. Volt egy fiatal lány, aki hátizsákkal, kesztyűben (alap tartozék a sérülések megelőzése végett) és zseblámpával világítva a halmok között libegett ide-oda. Kedves, fiatal lány, aki még beszélgetésbe is elegyedett Milóval, hogy tapasztalatot cseréljenek szemét ügyben. Szerintem érdekes személyiség egy olyan húsz év körüli lány, aki hajnalban, egyedül nyakába kapja a várost és felkészülten mások emlékei között kutat, használhatót keresve. Nekem sosem jutna ilyesmi eszembe... ha Miló nem említi meg a nagy eseményt. Beleegyeztem amúgy a mini El Camino-ba, mert számomra egy ilyen séta felér egy lelki revelációval. (Még akkor is, ha azt sem tudom, mit beszélek.)


Beszívtam a kidobott emlékek illatát, majd köhögtem egy sort. Valójában nekem erre nincs szükségem. Nem akarom látni azt a rengeteg csodát, amely végül gyakorlatilag olyan állapotba került, amit élőlény esetében talán a halál szóval lehetne leírni. Ezek a tárgyak, igenis meghaltak. Elpusztultak és egyik-másik, állapotát tekintve, rútul megdöglött.
Semmi romantikus nem volt abban a töménytelen fa, fém, üveg és egyéb kupacban, amibe szerves anyagok keveredtek. 

Meg az a rengeteg doboz, márkajelzésekkel az oldalukon. Az a gazdagság, amelynek jelei csak ilyenkor lesznek nyilvánvalóak a számunkra. Az a sok értékes holmi a sötét ablakok mögött alszik, tulajdonosával egyetemben. Az utcán csak azokat látod, amelyek kiöregedtek funkciójukból - rengeteg nyomtató, fax-gép, telefon, régi konzol, számítógép, hűtő, tévé és egyéb elektronikai cikkek - meg azok dobozait, amelyeket mostanában vásárolhattak. És még azt hallod, hogy szegénység van. Hát... nem tudom. LED tévék, drága játékok, márkanevek, amelyek garanciák a minőségre. Garancia, amely egykor azokra a tárgyakra vonatkozott, amik most árván fekszenek hátukon és oldalukon, megfosztva értéküktől és becsületüktől. Sok döglött bogárra emlékeztető készség, amelyek lehet, még működnének, csak nincs rájuk szükség. Mert jön az új. A friss.

Ha ebben a kupacban minden dobozban benne lenne a termék, amit valamikor tartogatott, akkor most nincs anyagi gondom, csak egy saját műszaki boltom. A fénykép csak a kupac közepe, hogy lehessen látni a márkanevek forgatagát.

Régen, ha vettél egy tévét, biztos lehettél benne, hogy tíz, sőt akár húsz évig is használhattad. Most pedig pár évente cseréled a monitorodat, mert fillérekért - vagy majdnem annyiért - kapsz újat. De garanciát azt alig pár évre kapsz. 

A bútorok között akadt olyasmi, amit imádtam volna otthon. Viszont lusta vagyok cipelni, így hozzájuk sem értem, nehogy ideje korán kialakuljon a tárgy és közöttem egy olyan pszichológiai kapocs, ami miatt függője lennék a kitett holminak és haza akarnám vinni. Mert a lomizás már csak ilyen. Ha találsz valamit, akkor függő leszel, mint akin elhatalmasodott a játékszenvedély. Nekem a gyengéim a polcos szekrények. Nem mintha egyetlen is beférne még a jelenlegi otthonomba. Dehogy! De ha meglátok egy kidobott polcos bútort, megsavanyodik a szám, hogy nem tudom hova vinni. Ilyenkor inkább elfordulok és tovább megyek, azzal nyugtatva magamat, hogy úgy sem tudnám hazavinni hajnalban azt a szart.

Ez tetszett volna egy tetőtéri lakásban. Szerencsére nincs olyanom.
A másik, amiket találva elszorul a szívem, azok mások, idegenek életének kidobott mementói, mint például a két rajz, amelyen egy férfi és egy nő látszik.


Valakinek a lakásában pihentek eddig, ki tudja, milyen apropóból. Talán egy családtag őrizgette eddig a két képet, aki esetleg elhunyt és végül a holmija az utcára került, egy szelet történelemmel. A képek hátulján felirat:


Egy ember, egy sors, egy darab szemét.
Elgondolkozol rajta, hogy majd valamikor lehet, hogy a te holmid, a te múltad, történeted kerül a szemétbe, akár egy kidobott határidőnapló, nevekkel, telefonszámokkal. A tudattól kiszárad a torkod. Az emberélet, néha, nem több, mint egy kidobott emlék és ez csak akkor tudatosul benned, ha kimész hajnalban az utcára, hogy végig járd a lomtalanítás siratófalát. Két autó között egy összehordott kupacba rejtett életutak. Te pedig alig veszel észre belőle valamit, hiszen a halvány sárga halogén izzók nem birkóznak meg a sötétséggel, feltámadó széllel és szitáló esővel. 

Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit is találhatunk a szemétben. A képen annyira nem látszik, de a fotó alján mintha egy dedikáció lenne. Talán egy csalódott szavazó gondolta úgy, hogy ezt a terhet nem cipeli tovább...
Közel három órát kutattunk a romok között. Közben arra vártam, hogy valami megszólítson a felhalmozott pusztulás közepéből. Valami, ami csak hozzám szól, ami velem akar maradni, örökre, vagy míg úgy nem gondolom, hogy én is megválok tőle.
Néha elered az eső és elmossa azt is, aminek még lenne értéke. A szemét a városé, ám úgy gondolom, hogy amikor délelőtt megérkeznek a szemétszállító teherautók és a markos legények valószerűtlenül gyorsan feldobálnak minden vackot a kocsi telhetetlen gyomrába, akkor ha volt is még bármi értékes azokban a kupacokban, felaprózódik egy utolsó halálforgásban, miközben kérlelhetetlen gépek összemorzsolják törékeny testüket. Értéket és haszontalant összemosnak.

A fura pedig az, hogy azután elröpül néhány hónap, ismét ideje lesz a lomtalanításnak és az utcák ismét megtelnek dohos haszontalanságokkal, mert a szemét az, amire igazi, örök életű garanciát kapsz. A szeméthegy örök.


2016. március 7., hétfő

Blog: Miért nem tartom meg a névnapomat!

A névnapozás az nekem egy mondvacsinált ünnep. Csak azért találtuk ki, hogy legyen miért bebasznunk. Meg egyébként is, minek ünnepeljek egy olyan napon, amikor eleve dolgozom, pihenni nincs mód és még csak össze sem jön semmi.
Azt se felejtsük el, hogy mi én a nyomorult kis megszólításomat ünnepelném, egy egész bolygó élteti a nőket, aki sosem volta és még csak nem is túl rendszeresen ápolom velük azt a kapcsolatot, amit amúgy én meg szoktam ünnepelni otthon, pezsgő bontással...
Majd pont én fogok itt Tamáskodni, miközben az élet csodáit kellene piedesztálra emelni?
Már eleve nyomott voltam egész nap, mert a nátha kerülgetett. A torkom egyértelmű jeleket adott. A közérzetem minősége folyamatosan csökkent, majd kora este, hat körül tetőzött. Lett volna dolgom is - néhány fotó készítése egy étterem oldalának - ugyanakkor a kolléganőmet is sajnáltam, mert az is szívott velem egész nap, de nem sikerült estére két váltást intézni, viszont nekem mennem kellett.

Hatkor megjött üzletvezető néni és ahogy megbeszéltük korábban, leváltott. Akkor már tudtam, hogy ha hazaérek, tea lesz a vacsorám, leszámítva a sertés combot, amit egybe akartam sütni. Amikor még nem értem haza, nem tudtam, hogy csak tea lesz a vacsorám, mert a hús,... megadta magát. Akciós húsnak büdös a leve.

Hátramentem az öltözőbe, hogy megszabaduljak némi hascsikarástól és beevickéltem a személyzeti mellékhelységbe. Azt tudni kell, hogy a vécécsésze tökéletesen elfér a kicsi, erre a célra kialakított helységbe. És én is.
Csak a combjaim nem.
Ahhoz, hogy használjam, groteszk módon kell rákuporodnom, miközben az egyik oldalamat vagy rápréselem a csempézett falra, vagy a seggem nem pont a lyuk fölött fog elhelyezkedni.
Ezt úgy kell elképzelned, hogy...

Nem, valójában ezt nem kell elképzelned.
Ettől függetlenül néha használni vagyok kénytelen és mindig megfogadom, hogy ez az utolsó. De mindketten tudjuk, hogy ezt megfogadni butaság. Isten gondoskodik róla, hogy szavad szegd, a hasmenés pedig egyenesen egy próbatétel, amelyet bűnösökre ró ki. Akkor is, ha nem tudod, mi a bűnöd. Ettől függetlenül, néha ott fogsz kuporogni a fajanszon és igyekszel hamar szabadulni.

Nos, én is szabadultam, azután...
Hogyan is fejezzem ki magam irodalmian, kulturáltan és megfelelően szofisztikáltan?
Szóval, jött a pisi. Erre nem voltam száz százalékban felkészülve. Ott nem. Akkor nem. Utólag meg már hiába vagyok okos.
Szóval, mire végeztem hátul, fel is kellett mosnom és a bokszerem nedvszívó képességét is megfelelően teszteltem. Harapja. Viszont gyorsan kihűl, ellenben nem szárad meg.

És akkor még volt egy utam, amit a hátam közepére sem kívántam. Elbúcsúztam csalódott kolléganőmtől és elsántikáltam, gatyámat igazgatva. (Egy nappal korábban említette másik kolléganőm, hogy a nehéz napokra van nála több tartalék bugyi is, ha úgy hozza a szükség. Meghajolok a női előrelátás előtt.) Ha a nedves holmi nem lenne elég, még a combomon lassan kialakult és csupán csak akadályoztatásomat elősegítő pattanás is irritálta a fájdalomküszöbömet. Erre legalább egy régi ismerőstől kaptam egy jó ötletet, amit majd később fogok alkalmazni.

Végül este tíz után értem haza, akkorra már sajgó torokkal, célomat sem sikerült elérnem, világosban ismét próbálkozom majd.
A Határ úti No.1.-es gyros-tól vett húsos pita otthoni fogyasztásra alkalmatlan húsdarabot is tartalmazott. Két viszonylag elég nagy csirkebőrös falatot, amit visszaköptem a tálcára. Első és utolsó vásárlásom volt a helyen. A halálom, ha nincs átsütve a hús és fahéjas lecsengése van a falatoknak.
Akkor már főztem a teámat és a mosógépben forgott a cuccom.
Volt még két tálca sertés combom is, amit egyben kívántam megsütni. Hajnalra kész lett volna, holnap cimborámat már vendégül is láthatom rá.

A fedőfólia feltépésével leírhatatlan és kézzel körülhatárolható szagfelhő képződött a konyhában. Az akciós hús nem bírta ki a két napot a hűtőben. Ezen már meg sem lepődtem. Szépen összeszedtem az összes szemetet a konyhában - kivétel a szelektívet, mert azokat ünnepi keretek között szoktam hetente - vagy havonta - likvidálni - és kidobtam mindent. Ezek után már nincs kedvem felfőzni a májas zöldséglevest. Majd éjfél után, amikor már megtört a névnapos átkom.

Ja és köszönöm mindenkinek, aki felköszöntött a nevem napján!

2016. március 1., kedd

Blog: Bocs, Mark!


Jó, korábban volt, hogy én is elírtam... de mielőtt kiengedtem a VilágHálóra, ellenőriztem ám! :D